Nagymákfai Napok

  nyomtatási kép

Nagymákfai Napok, avagy a Golghelóghi tizedszer, 
- amikor az utcán padok sokasodnak.

  Aláhúzza, ha beírom a Nagymákfa nevet a Microsoft Word. Helytelennek tartja, ilyen a magyarban nincs. Szerinte. 
(Pedig csupán csak nem ismeri, nem mondták meg neki, hogy létezik, van.)
Állítólag Albert Einstein a „kétrés- kísérlettel” kapcsolatban azt mondta egyszer, hogy „attól, hogy nem nézem a Holdat, még ott van”…
  Vagyunk és Mákfa is van! A miénk! ! Letűnt történelmi régmúlt, elhamvadó közelmúlt, csordogáló Csörnöc patak, láposodó erek a vágásraítélt erdőben, dimbes-dombos napjaink akácillata, jószomszédság és csend.
Se templomunk, se űrhajósunk nincs, mégis szívügye lett ez a kis falu közel, s távoli barátainknak itt az Isten háta mögött.  
(Azt jelenti minden szó, amit nekünk itt élőknek- egy nyelvet beszélünk. A nyelv, aminek használója nem győzködi a másikat, ami, nem magyarázza tévedéseit, nem dicséri magát és ismeri az igent és a nemet. Beszél a Buda dombról, Döröskei erdőről, Szálláshelyről, Bujáról, születésről, csakúgy, mint a „régi öregek”.)
Velük együtt kezdjük meg 10. programsorozatunkat. Már csak két hét! Mákfaiak készüljünk, addig tegyünk padot a házaink elé! Hadd üljön a vándorsereglet, legyünk mi a legtöbb „Pletykapad” faluja! 
  Tizedszer jövünk össze, emlékezni, megidézni a múltat a mába. 
14-én, vasárnap a régi hagyományt folytatva 11.00 órakor kezdünk a Jézus Szíve Búcsúi Szentmisével, utána találkozás az elszármazottakkal.
Hétfőn Horváth Jenő, az Őrség Nemzeti Park Igazgatóság igazgató-helyettesének „A mákfai erdő jövője” vitaindító előadásán vehetünk részt. 
Kedd, szerda, csütörtök valamelyikén lép fel a Gyöngyhalász Latin Trió, valamint Dudás Jenő ajurvedikus barátunk beszél egészségmegőrzésről, bölcseletekről.
Lesz gyermekprogram Szepesi Agyalá Gyulával, az aluszékony mákfai pásztorral. Pénteken a Zombori Zenekar tart táncházat és lesz falusi bál is.  Az est záró-programján a Pápai Teleszterion Színházi Műhely Csillagtánc című tűzszínházi előadása kerül bemutatásra szabadtéren, Komáromi Sándor rendezésében. Az előadás a Vasvári Nemzetközi Színjátszó Fesztiválról kerül Mákfára. 
Minden előadás előtt Büdös Cato, a fájintos udvari bolond várja mesével a gyermekeket, Ő lesz hétre Mákfa házigazdája.
Szombat a túráé, irány Döbörhegy, gyógynövénygyűjtés, múltidézés, aztán vissza az épülő közösségi térhez főzőcskézni, beszélgetni, zenélni mákfai módra szabadon. 
Természetesen Kovács László és Mikó László fafaragóinkra is számítunk, akik nem csak a fa, hanem a rímfaragásból is kiveszik a részüket és lesz kvízműsor is Békesi Tamással.  
Bónusz program, plusz egy hétfő: „Rezsólángon”, 22-én hétfőn Molnár Rezső könyvei kapcsán beszélget Gergye Rezső egy nagy makkfa alatt . 
 
Leszünk, amennyien leszünk, jön, aki jön, indulunk, létezünk!
Mert Albert Einstein állítólag egyszer azt mondta, hogy „attól, hogy nem nézem a Holdat, még ott van”…

Támogatóink: Norvég Civil Alap és a Vasvári Önkormányzat
Partnerszervezeteink: a Nagy Gáspár Kulturális Központ, Kákics Kulturális Egyesület, HírBeleBumm Szociális Szövetkezet.



A pontosított részletes programot a Nagymákfáért Egyesület hivatalos Facebook-oldalán és honlapján követhetik.

Program
2024. július 13. szombat
H
K
Sz
Cs
P
Sz
V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
Időjárás
Facebook

Keresés
Fotók: Laki László (címlapképek), Pogács Mónika (polgármesteri fotó)